2024.máj.25. 14:04

The Girls Aloud Show turné: Manchester I.

Sajnos tegnap nem tudtam jelentkezni a turné összefoglalóval, így egy kicsit el is csúszok velük. Mint tudjátok, azóta Manchesterbe utaztak, és a háromból 2 koncertet már meg is csináltak. Ezek mind teltházasak voltak, ami annyit jelent, hogy esténként 21 000 ember előtt énekelhettek a lányok! A 23-ai, csütörtöki koncert összefoglalójával érkezem most nektek. Azt már tudjátok, hogy minden jegy elkelt erre a napra, nagyon kíváncsiak voltak rájuk itt. Semmi változtatás nem történt, bakik sem voltak. Kimberley haja lett egyenesre vasalva, ami szerintem fantasztikusan állt neki. Sokkal jobb, mint a hullámos. Ezen kívül Cheryl a koncert alatt megjegyezte, hogy Sarah édesanyja is a helyszínen van. Valószínűleg nagyon büszke arra, amit a Girls Aloud tesz lányának emlékére.

Szerencsére innen kaptunk hivatalos fotókat a lányokról, a Shutterstock ismét jelen volt, és fotózott. Párat Nadine és a Girls Aloud instáján láthattunk feliratok nélkül. Videókkal is remekül állunk, belinkeltem szinte az összeset (‘Biology’, ‘Graffiti My Soul‘ és a ‘Long Hot Summer‘ hiányzik). A teljes koncertet megtaláltam 3 részletre bontva, ezeket is belinkeltem nektek alulra. Érdemes megnézni! A tegnapi manchesteri összefoglalót valószínűleg holnap hozom, így a mai koncerté is csúszni fog!

1.rész:

  1. Untouchable
  2. The Show
  3. Something New
  4. Love Machine  (Something New után jön)
  5. Can’t Speak French
  6. Biology
  7. Whole Lotta History

2.rész:

  1. Wake Me Up
  2. Sound Of The Underground (Wake Me Up után jön)
  3. Girl Overboard
  4. No Good Advice
  5. Graffiti My Soul
  6. Long Hot Summer
  7. I’ll Stand By You

3.rész:

  1. Sexy! No No No…
  2. On The Metro
  3. Jump
  4. Call The Shots
  5. Something Kinda Ooooh

4.rész:

  1. The Promise

Snapinsta_app_443719158_18438429115029411_7502689368339679686_n_1080.jpg Snapinsta_app_446108275_303434292834486_1030201856256222810_n_1080.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_MdT2Qd21N2D1I1w4NDE5MTI3D_girls-aloud---cheryl-nadine-coyle-kimberley-1500w-14503561ao.jpg Snapinsta_app_445077363_18438429088029411_6790677122289045384_n_1080.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük