Tegnap este folytatódott a turné 2 nap kihagyás után. A helyszín Newcastle volt, és az Utilita Arena. A csapatot teltház fogadta, ami 11 000 nézőt jelent. Hiába írták, hogy változni fog az előzenekar, itt is Mr Theo szolgáltatta a zenét a rajongóknak ráhangolódásképp. Az este fontos volt Cheryl számára, hisz hazatérhetett, és ezt boldogan ki is fejtette a koncerten.
„Nem hiszem, hogy valaha is el tudnátok képzelni, milyen érzés 22 évvel később itt állni egy geordiaiakkal teli teremben. A hely, ahol megálmodtam egy álmot. Tudjátok, amikor 22 évvel ezelőtt eljöttem a Centralból, soha nem tudtam volna elképzelni, hogy ma este itt lehetek veletek. Szóval szívből köszönöm mindazt, amit tettetek. Egy bőrönddel és egy álommal indultam el, és 22 évvel később a legjobb barátaimmal tértem vissza.”
Ám volt, aki nagyon túlbuzgó volt a közönség soraiban: majdnem lerántotta az énekesnőt a színpadról valaki! Szerencsére nem történt baj, mert a biztonságiak azonnal cselekedtek. Cheryl meglepődött, hisz ő csak a szokásos pacsit akarta adni a VIP részlegben lévőknek, amikor megtörtént a baj. Az eset a ‘Call The Shots‘ előadása során volt. Videó ITT. Ezen kívül más nem történt, Nicola haján változtattak, akinek lófarokba fogták össze hosszú tincseit.
Bár számítottam hivatalos fotókra, sajnos nem kerültek elő. Így a galériában csak rajongók által készített darabokat találtok most is. Videók terén viszonylag jól állunk, csak 8 dalnak nem találtam meg a felvételét.
A turné ma is Newcastle-ben folytatódik teltház előtt, ráadásul holnap is fellépnek itt.
1.rész:
- Untouchable
- The Show
- Something New
- Love Machine
- Can’t Speak French
- Biology
- Whole Lotta History
2.rész:
- Wake Me Up
- Sound Of The Underground
- Girl Overboard
- No Good Advice
- Graffiti My Soul
- Long Hot Summer
- I’ll Stand By You
3.rész:
4.rész: