2003 telén öt, az ITV tehetségkutató műsorának megnyeréséről híres nőt bíztak meg azzal, hogy vegyenek fel egy mindent eldöntő második albumot. A „What Will the Neighbours Say?” a brit poptörténelem egyik legfurcsább, legkaotikusabb lemeze lett. Gary Grimes beszélgetett az érintettekkel – köztük Nadine Coyle-lal és Nicola Robertsszel.

2002 novemberében a brit közönség egy ötfős, feltörekvő énekesekből álló popegyüttest választott. Nem volt azonnal nyilvánvaló, hogy ők lesznek a 21. század legnagyobb példányszámban eladott brit lányzenekara. Az ITV Popstars című tehetségkutató műsorában alakultak: A Girls Aloud azonnal megkülönböztette magát az Atomic Kittenhez és a Westlife-hoz hasonló társaik derűs rádiópopjától.

A legfontosabb, hogy a Girls Aloud – amely Nadine Coyle, Cheryl Tweedy, Nicola Roberts, Kimberley Walsh és Sarah Harding volt – király volt. A „Sound of the Underground” című debütáló kislemezük a szörfös gitárral és a rázós dob- és basszusgitár-vonalakkal a megjelenése idején semmi máshoz nem hasonlított. A hangzásuk zenekarként csiszolt és popos lenne, de olyan éllel, amely mindig a teljesen bizarrba torkollott.

Ez azonban nem volt zökkenőmentes. A „Sound of the Underground” az ITV hype hullámát meglovagolva négy hétig vezette a slágerlistákat, de az azonos című debütáló albumuk eladásai a kiadójukat, a Polydort nem elégítették ki. Egy második albumnak – és nem volt garancia arra, hogy egyáltalán kapnak egyet – el kellett volna oszlatnia a zenekar hosszú életűségével, zenei identitásával és a csapat öt női tagjának kétértelműségével kapcsolatos félelmeket.

Tovább olvasom Independent: A 21.század legjobb brit popalbuma